2015. október 5., hétfő

Az első nap Angliában - Sáreczky Petra


Hosszas várakozás után, reggel hat óra körül szállt fel a gépünk. Többen nagyon izgultunk, hisz ez volt az első ilyen élményünk, de bátran kijelenthetem, hogy mind élveztük a repülést. Miután kiverekedtük magunkat a reptérről, első utunk Cambridge-be vezetett. Ott csónakáztunk, sétáltunk, múzeumot néztünk, és ízletes hamburgerkóstolással töltöttük el az időt. A buszunk kettőre jött, így sietnünk kellett, hogy időben odaérjünk. Az út Broadstairs-be kb. 2 – 2,5 óra volt, amit a csoport 90%-a alvással töltött, hiszen hajnali kettő óta fenn voltunk. Mikor megérkeztünk, egyenként hívtak le minket a buszról, és én voltam az első, aki megismerte fogadócsaládját. A Peck családnál lakom, eddig csak Jackeivel találkoztam, mert a férje dolgozik. Nagyon aranyos, jól kijövünk, sőt, együtt néztük az angol X-faktort.

Displaying 20151004_061318.jpg 

Displaying 20151004_081635.jpg


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése