2013. október 19., szombat

Módos Csaba: London és Greenwich

2013. október 12.

Harmadik londoni túránk elején úgy döntöttünk, hogy körülnézünk Greenwich-ben, ami nevéhez híven London legzöldebb része. Keresztülsétáltunk London legnagyobb zöldövezetén és meglátogattuk a csillagvizsgálót. Itt található a híres nulladik hosszúsági kör, így akár úgy is készíthettünk fotót, hogy egyik lábunk a keleti, míg a másik a nyugati féltekén volt. Rengeteg készüléket és csillagászattal, hajózással, vagy időméréssel kapcsolatos eszközt láttunk. Egy hatalmas teleszkópot is megtekintettünk, illetve volt a kiállításon pendulum, kvadráns és asztrolábium is. Itt található az első óra ami hajókon is megbízhatóan működött, és segített a hosszúsági kör meghatározásában. Egy külön pavilonban lenyűgöző interaktív kiállítást láthattunk az űrkutatással kapcsolatban, és megérinthettük a Földön található talán legrégebbi meteorit darabot.
Lesétáltunk a folyópartra, és elhaladtunk a Cutty Sark mellett, ami egyike az utolsó vitorláshajóknak amiket még távolsági teakereskedelemre használtak. Ezután hajóra szálltunk és felhajóztunk a Temzén. Utunk során a várost új perspektívából tekinthettük meg, elhaladtunk a régi londoni kikötőnegyed mellett, ahol a raktárak nagy részét már lakásokká alakították át. Elhaladtunk számos híres londoni látványosság mellett: Tower of London, the Houses of Parliament, HMS Belfast csatahajó, London Eye. Szinte az összes fontosabb híd alatt elhaladtunk, a Tower Bridge éppen felemelkedett. A hajóút után volt egy kis szabad időnk, úgyhogy a csoport szétszéledt, hogy eltöltsön egy újabb délután ebben az igazán színes és izgalmas metropoliszban. Találkoztunk egy korábbi károlyis diákkal is, aki Londonban él és dolgozik.





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése